- Vége? - nyögte Gourry, jóval azután hogy a Démonúr eloszlott.

- Igen. Hála Rezonak.

- Rezo? - Mintha még mindig nem hinné el hogy meghalt, Zelgadiss a helyet bámulta ahol a Démonúr állt.

- Rezo lelke benne volt. Bár Shaburanigodo magába olvasztotta, egy darabja, a jósága maradéka ellenállt neki, és utat nyitott a varázslatomnak.

- De akkor is, te győzted le - Gourry rám nézett, és bennakadt a szó. Zelgadiss pont így reagált amikor meglátta a hajamat… az ezüst hajszálaimat. - Lina, a hajad…!

- Semmi baj, csak kissé túlerőltettem magam- mosolyogtam a férfira. - El is fáradtam. Ti hogy vagytok?

- Jól vagyok - válaszolta Gourry és felállt, bár kissé remegett.

- Legalább élek - Zelgadiss valamivel őszintébb volt.

- Helyes - mosolyogtam ismét, majd a földre zuhantam és elaludtam.

Pár nappal később végre elértük Atlas városát.

- Végre! ma este végre ehetek egy jó, és puha ágyban alhatok! - beszéd közben a várost néztem. A hajam még mindig nem nyerte vissza eredeti színét, de a fáradtság elmúlt.

- Hosszú út volt - tűnődött Gourry.

- Akkor én megyek - szólalt meg Zelgadiss váratlanul.

- He? - kérdeztük egyszerre.

- Mostanában kissé aktív voltam, az arcomat ismerhetik… és a nagyvárosok veszélyesek a számomra. És különben is, túl feltűnő lennék.

- Értem. És mihez kezdesz?

- Nos… azt teszem, amihez kedvem van… egyedül. Mindkettőtöknek sok bajt okoztam. De… - Zelgadiss kissé szégyenlősen vakargatta az orrát - ha még életben lesztek, szívesen találkoznék veletek újra. Lehet hogy ismét bajt jelent, de…

Mosolyogva felé nyújtottam a kezem.

- Akkor viszlát.

- Viszlát - visszhangozta, és kezet fogtunk. A kőszerű bőr furcsán melegnek érződött.

- Vigyázz magadra - mondta Gourry, integetve.

- Ti is - Zelgadiss megfordult, és elindult.

- Lina - kezdte Gourry, miközben a távozó Zelgadisst nézte. A csata óta nem hívott "kicsi lánynak", csak Linának. - A kardforgató kezét adta. Szerintem kedvel téged.

- Ne beszélj ostobaságokat!

- Jut eszembe… mit akarsz csinálni Atlasban?

- Hogy mit? Mitis… - ezen elgondolkoztam egy darabig. - Ja, igen! Gourry, ugye azt mondtad, hogy nekem adod a Fénykardot?

- Ki mondott ilyet? Mi?

- Aha! Tehát nem adod nekem?

- Persze hogy nem!

- Kár - sóhajtottam. - Ha nekem adnád, majdnem sebezhetetlen lennék, és segítene a mágikus kutatásokban.

- Ami nem a tiéd, az nem a tiéd.

- Na jó - egyeztem bele hirtelen.

- Mi? - ez Gourryt kissé készületlenül érte.

- Eldöntöttem hová megyek.

- Hová? - kérdezte Gourry, aki nem értette mire célzok.

- Ahová te.

- Micsoda?

- Amíg nekem nem adod a Fénykardot, addig veled maradok - kacsintottam rá. - Amúgy pedig… indulás!

Elindultam az úton, a város felé.

1. fejezet | 2. fejezet | 3. fejezet | 4. fejezet | Utószó